Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nimród X. ének

2013.05.03

A delelő Nap már magasan lángol,

Majd felgyújtja a kies rónaságot.

Nehéz elviselni a korán jött hőséget.

„Lelnem kell egy hűs árnyékot sürgősen!”

 

Távol egy szürke gém vibrálva billeg,

Talán nem is madár, csak a képzelet…

Nimród hunyorítva néz a távolba.

Hol szétválik a madár hullámozva.

 

Időnként belecsíp a fénylő tóba,

Lebegve, mintha békára vadászna.

„Kulacsomból már fogytán az ivóvíz.

Közelebb megyek… Tónak kell ott lenni…”

 

Ahogy a vadász egyre közeledik,

A csalóka délibáb szertefoszlik.

Nem madár az, nem is kiszáradt szilfa,

Előtte billeg gémeskút ostora.

 

Megtölti kulacsát hideg kútvízzel,

Magára is önt pár teli vödörrel.

Kút mellé leül a hűvös árnyékba,

Falatozik, s a buzgóság elnyomja.

 

Kicsusszan lelke a tompuló léttől

Elhalványuló jelenidejéből,

Szűnik körötte a valós térérzet,

Melyet eddig érzékelt és felismert.

 

Útra kel e furcsa időtlen létben,

Repíti vágya a jövő vizében.

Egy fényesen aranyló, lebegő lény

Suhan a ragyogó égbolton felé.

 

„Állj meg Nimród fiam! Rám figyelmezzél!” -

Zengi be elméjét hang nélkül a lény.

„Bál lenne? Nem vitás… De mit kereshet?”

„Azért jöttem, hogy emlékeztesselek.

 

Teremts a Földön Égi Birodalmat,

A kulcsot megkaptad, hogy el ne bukhass.

Oly érzést idézz szíved tájékára,

Amellyel új jelent teremthet vágyad,

 

Virágzó jövőből építsd fel világod,

Átírva mindig a hibás valóságot.”

„Köszönöm a szavaid, megszívlelem,

Ígérem, birodalmam felépítem!”

 

Ekkor sötét árny suhan el mellette,

Remegés költözik szellemtestébe.

„Ki vagy, mért bujkálsz?” – kérdi az árnyékot.

Furcsa érzés mardossa szívtájékon.

 

Zámbó György© 2013. május 3.

 

Szerzői és minden jog fenntartva.

 

Megosztható változtatás

 

nélkül, mindennemű egyéb

felhasználása engedélyköteles.