FÉNYFA

Lángoló máglya imbolygó fényénél
Kaffogva csorgatja nyáladzó dühét
A két bosszúszomjas szűkölő farkas.
„Had tépjük szét a gyilkost, Nagyuram!”

„Vissza, hej!” – kiált rájuk bölcs királyuk.
„Törvényt ülünk rögvest, percig sem várunk!”
Azzal körbe ülik az izzó máglyát,
Hogy kérdőre vonják a gyilkos vadászt.

Nimród kővé dermed, ámul, és bámul,
A meglepetéstől szinte már kábult.
Lobogó tűz előtt dermedten állva
Nem érti, hogy is beszélhet egy állat.

A sértett farkasok ekkor szót kapnak: 
„Ez a vadász otthonunk feldúlta,
Fészkemet védtem, és ő megölt engem.”
„Kicsiny kölykeinkkel ki tudja, mit tett?”

Majd a szarvas szólt egy régi hajtásról,
Hol egy egész gímcsordát lemészárolt.
Kerceréce röppen göcsös tuskóra.
„Nics már családom, ennek ő az oka!”

Mellette egy nyárilúd szintén szót kap.
„Vonuló csapatom nyila irtotta!”
Hosszan mesélték a sértett állatok,
hogyan folytak a gyilkos vadászatok.

„Urunk, királyunk, tégy hát igazságot,
Nem maradhat ez az égbekiáltó
bűnöket elkövető büntetlenül.
Nem maradhat méltó ítélet nélkül.

„Mondd hát te bátor Vadász: védelmedre
mit hozol fel e súlyos vádak ellen?”
„Nincs mentség bűnös vadásztetteimre,
De nem vagyok rossz, ahogy ítélitek.”

S mint bűvész a varázscilinderéből,
Előhúzza a három farkaskölyköt.
Lett is az állatseregletben öröm,
S a bosszúvágy elillan a szívekből.

Szól a király, lelkében békével:
„Halljátok szavam, íme az ítélet.
Felmégy a hegyre a Hideg-forráshoz,
Esküt teszel, s a hűs vízből kortyolsz.

Esküszöl, hogy többé nem ölsz állatot,
S ha esküdet szeged, halállal lakolsz.”
Fel is ment Nimród a Hideg-forráshoz.
Esküjét letette, s jóízűt kortyolt.

Zámbó György© 2013. április 22.
Szerzői és minden jog fenntartva.
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles.