Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nimród V. ének

2013.04.16

Kései hóban a fagyos bérctetőn

Fürdik a fényben két nemes tölgy.

Festi a hajnalt az aranyló tűzgömb,

Lágy szellő ébreszti a néma erdőt.


„Most, hogy jártas vagy az égi tudásban,

Kész vagy-e fiam, az uralkodásra?”

Kérdi az ősz öreg táltos Nimródot.

„Indulj, s teremts birodalmat utadon!


Megmutattuk azt, hogyan lehetséges

Az érctelérből kinyerni a fémet,

És a nyers fémből hogyan készíts eszközt,

Mely munkában, s harcban lehet segítőd.


Égre emelted régen tekinteted,

S nem láttad benne az isteni tervet.

A fények, mint aprócska, távoli tüzek,

Pislákoltak rendezetlen rendben.


Megtanultad, hogy minden együtt rezeg

Egymásra hatva a nagy közös Egyben.

Bolygók, csillagok, galaxisrendszerek

Alkotják a Világot áldott rendben.


S a földi létbe a született lélek

Előre tervezett időben s helyre

Érkezve hozza sorsa mintázatát,

Hogy teljesítse életfeladatát.”


Hajnalpír csillog a Vadász szemében,

S szól a táltoshoz, megállva előtte:

„Népem élte életét hangtalan,

Nem tudva milyen a simogató dal.


Már hallom, amint Úrban zeng az ének,

S házak udvarán lant peng minden este.

Dús legelőn szól a pásztorsíp hangja,

S földeken a vetést áldják a dallal.”


Az ősz táltos tarisznyájába kotor,

Majd egy csotfurulyát nyújt át, és így szól:

Az élet mágiáját megtanultad,

De csak akkor építhetsz birodalmat,


Ha a nemzeted javára fordítod,

és mindig az Egy Igaz Istent hívod.

Csak az alkímiát tartsd meg magadnak,

E súlyos terhet bízd majd fiaidra.”


Kései hóban a bérctető fagyos,

Távolba mereng az ősz öreg táltos.

Szemével kíséri a völgyben menőt,

Szellő borzolja a hajlongó erdőt.

 

Zámbó György© 2013. április 16.
Szerzői és minden jog fenntartva.
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.