Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nimród II. ének

2013.04.05

Kárpátok tövében lel rá a hajnal.

Borzongva riad fel, subáján harmat.

Pirkad az ég alja, szeme felcsillan,

Fénylő szikra benne a Hajnalcsillag.

 

Vajúdik a hajnal, szüli a szűz fényt,

Sugara lobban a puszta peremén.

Földbe gyökerezett a vadász lába,

Ahogy a Napba néz megbabonázva.

 

Hátában a havas hegygerinc mögé

Vacogva menekül az éji sötét.

Kecses szarvasagancs lassan eltűnik,

Nimród ocsúdik, ám a vad sehol sincs.

 

„Hol lellek téged, Csodaszarvasünő?

Esztelen bolondként lettem üldöződ.

Átkutattam érted a fél világot,

Elinalsz, ha tűnik az éji álmom.”

 

„Nagy utat tettem meg Úrból indulva:

Turán sík pusztáin oroszlánt nyilaztam,

Feketehomok poklát is elhagyva

Dél felől kerültem meg a nagy tavat.

 

Hópárducot lőttem Havaskő hegyén,

S magamra mertem Ruma-tenger vizét.

Megtorpant hű lovam Itilnek partján,

Majd odaveszett Meótisz mocsarán.

 

Itt állok hát e nagy hegyek lábánál,

Ismeretlen vidék. S mi van odaát?

Segíts Istenem, küldj egy égi jelet!

Át kell-e kelnem ezen a nagy hegyen?”

 

Kerecsen köröz fenn a magas égen,

Pásztázza a gyepet éles szemével.

Hátában a Napnak tüzes korongja,

Nem messze fészkében vijjog magzatja.

 

Áldozatot kémlel lenn a dús fűben,

Sokáig köröz, s eltűnik a tűzben,

Elvakítva a Vadász éles szemét.

Süvítve zuhan alá, s lecsap mellé.

 

Áldozatát míg magasba ragadja,

Nimród riadt lelkét magába oldja.

Suhan egyre fel a fellegek közé,

Veszi az irányt havas bércek mögé.

 

Repül a Kerecsen, repül nyugatnak,

Viszi a lelkét, viszi Nimródnak.

Mutatja fentről Négyfolyó vidékét,

Benne a Földnek dobogó kőszívét.

 

2013. április 5.

 

Zámbó György© 2013. április 3.
Szerzői és minden jog fenntartva.
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.