Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mint a szétesett üstökös...

2013.12.04

Édes gyermekkor: öröklét,
boldog, cinkos ártatlanság,
jövőt vágyó időtlenség,
lágyan suhogó angyalszárny.

Isteni szerelemszikra,
lélekparázs, ősi remény,
mely zabolázatlan, szilaj.
Csillagmosoly, őszinte fény.

Reszketeg, kis parázslelkem
lángra is lobbanhatna tán,
és ha nem tépáznák rendre,
Világunkat beragyoghatnám.

Már ismerem korlátaim
- testem ezüstös paripa.
S anyagi létem határait
- cifra egy madárkalitka!

Hittem, és hittel gondoltam,
hogy soha senki és semmi
lángomat ki nem olthatja,
hisz hévvel lobogok mindig!

Feszengve, bőszen szökkenve,
perzselek belül és kívül,
s maréknyi hamuvá leszek,
majd a zsarátnok is kihűl.

Talán nem vesztem el mégsem,
s mint a Nap mögött szétesett
parányi üstökös, felfénylek
a napszél szárnyán a létben.

2013. december 4.