Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magány

2013.02.10

Csendes eső konokul monoton hull,

áztatja a koszos idő ablakát,

keserű könnyeiben lecsorgó múlt

- a szürke semmi - zizeg fátyolán át.

 

Csurranó, bús, keserű könnyűi közt

kéklő jelen, íztelen kristályvize.

Pillámon csillanó cseppnyi könny kitör,

tompa valóságom fényét szűri meg.

 

Itt ragadtam önmagamba bezárva,

megnémulva mély magányom tavában

nem látva még ébredésem hajnalát.

 

Szemerkélő szürke eső fátyola

- üres semmi homály - zizegve mossa,

csak mossa a koszos idő ablakát.

 

2013. február 10.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.