Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Keresztapámnak

2013.11.08

Tappogva, magam mögött hagyva forró nyomokat

apró lábujjaim közt a szétfolyó homokban,

gyermekkorom felhőtlen gondjainak súlytalan

súlyával vállaimon, az utcákon szaladtam.

Az idő áll egyhelyben. Hová futsz kisgyermek?

Nincs halál, elmúlás, hisz boldogan létezel.

                       

Az opálos pohár apró pimpóin vidulva

bicegett a rozsdálló-zöld, vénséges diófa

óvatos, ölelő lombja alatt a kancsóval

- benne murci -, piruló arcán széles mosolya.

„Hozz még bort, keresztfiam! Igyunk az életre!

Az idő áll egyhelyben. Csak ettől létezem!”

 

Kínban mélyülő ágysírod hófehér huzatán

kábult, tudattalan léted utolsó sóhaját

könnyes szemembe zárva két kis angyal kísérte

- megszürkült testedből - Isten végtelen szívébe.

Áll az időd egyhelyben, nem kell már bicegned.

Nincs halál, csak elmúlás, boldogan létezel.

 

2013. november 7.