Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fohász Európáért

2016.02.17

Sötét bika patája dobbant,

s hullám kelt a tengeren. Jaj!

Szennye hullt szűz hajadonra.

 

Mivé lett szép, szabad szellemed?

Megroppant büszke gerinced. Jaj!

Fekete víz, fertő, rettenet.

                        

Ömlik a mocskos ár, s eközben

üszkös templom udvarán, jaj,

levert kereszt fekszik megtörve.

 

Semmirekellő, rongy emberek

nyálcsorgatva röhögnek. Jaj!

Tort ülnek Európa felett.

 

„Sátán gonosz fattyai egyre

szívják apadó vérem. Jaj!

Uram, meglásd, elbukom egyszer.

 

Temetetlen tetemem felett

káráló holló suhan. Jaj!

Meglelem végtisztességemet?

 

S ha elbukom, mi lesz a fejfám

Krisztus keresztje helyett? Jaj!

Lesz-e, ki emlékezik reám?

 

Nekem vajon sírgödröt ki ás?

Ki földet hátamra hány? Jaj!

Ki lesz az, ki értem mond imát?”

 

Leánnyal a hátán a bika

messze száguld az éjben. Jaj!

Lesz-e, ki móresre tanítja?

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,

hitedben addig hagyj meg, jaj,

míg tartjuk magunk a végeken!”

 

Pécs, 2016. február 17.